Az idei első hosszú hétvégénkre - 4 napos lévén - be tudtunk vállalni egy kicsit távolabbi célpontot: a Zemplént. Ide 2008 májusa óta először tértünk vissza (akkor Kőkapun volt a szállásunk).
Az első napon odafelé megnéztük a Boldogkői várat - s az össze kiállítást benne (kivéve a barackpálinkásat): az ólomkatonákat, a kínzókamrát, a szárazmalmot, a gyilokjárót, a tömlöcöt. Azt kell mondanom, hogy nagyon jó kis vár, szépen helyre van hozva.
Aztán elfoglaltuk a szállásunkat a Vadvirág vendégházban Kishután, megvacsoráztunk Marika néni főztjéből, és szunya.
A következő három napon három gyalogtúrát tettünk meg:
1. Sólyom-bérc
Az erdő még teljesen őszi kinézetű volt:
Alighogy megérkeztünk a Mlaka-rétre, máris kinyitott András alpin-étterme. A menü zöldbabfőzelék pörkölttel volt: persze mindenkinek nagyon ízlett.
Marci és az első hóvirág:
Fent a csúcson:
Visszafelé:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése