Tatai halászat helyett fényes tanösvény

Már régóta készültünk megnézni a tatai nagy halászatot, amikor is leengedik a tavat, és közben lehalásszák. Idén kimondottan ezért leruccantunk Tatára. Kb. fél 10 felé érkeztünk meg, s a rendezvény bejáratánál kellett megtudnunk, hogy a halászatnak már vége is (reggel 8-kor kezdődött, s egy órácskát tartott). Hát nem egy gyerekbarát rendezvény...vajon mi az oka, hogy pontban reggel 8-kor kell halászniuk? 10-kor nem lenne pont olyan jó?
Szerencsére a halpiac megvárt minket. Itt engedték a gyerekeknek, hogy a nagy kádakban úszkáló halakat fogdossák: avagy tatai halsimogató :)
Matyi persze nyakig benne volt, s nagy örömmel mutogatta a törpeharcsákat szakszerű fogással:

 

De hogy mégse legyen céltalan a napunk, kimentünk megnézni a fényes tanösvényt.

 Csak annyit tudok mondani, hogy már ezért megérte.

 Egy kis leírás a helyről:
A láprétek és láperdők úgy jöttek létre, hogy karsztforrásaik az 1970-es évekre a bányászat miatt kiapadtak, azonban annak leállta után, a kétezres években ismét megindultak. A forrásokból azóta enyhén szénsavas, 21-22°C hőmérsékletű víz tör fel, és helyet „követel” magának. A soha be nem fagyó lápos területet a víz felé épített pallók és kilátóhelyek segítségével ismerhetjük meg, tizennyolc állomásán értékes információkat tudhatunk meg e varázslatos világ flórájáról és faunájáról. Az 1350 méteres séta a láp felett igencsak bővelkedik kalandokban: megfigyelhetjük itt a szürke gémet vadászat közben, a fokozottan védett cigányrécét, az erdei fülesbaglyot, a pettyes vízicsibét, de felfedezhetjük a hódok nyomai is. A védett növények között pedig megcsodálhatjuk a pókbangót, a fehér tündérrózsát és a selymes boglárkát. A pallókon lépdelve olyan érzésünk támad, mintha egy Dél-amerikai esőerdőben járkálnánk.

Íme a magyar "Gyilkos tó":

 

 A nagy tóban több helyen bugyog a víz:

 

Egyszóval nem jöttünk hiába, ide még más évszakban is vissza kell jönni!